Koszorúslány ruhák

Ha szülőként egy elegáns eseményre vagyunk hivatalosak, gyakran aggódunk amiatt, hogy ha elvisszük magunkkal a csemetéket, azokat nem fogja lekötni a program, így nyűgösek lesznek. Egy esküvőn azonban egészen más a helyzet, főként, ha a menyasszony megengedi, hogy a kicsi koszorúslányként segédkezhessen neki. Így biztosan nem fog unatkozni, sőt, nagyon élvezi majd a dolgot, hiszen fontos feladata van: rózsaszirmokkal kell telehintenie az oltárhoz vezető utat, rizst szórnia a friss házasokra, a gyűrűpárnát tartania, vagy a menyasszony fátylát fognia, nehogy leérjen a földre, miközben az ara bevonul. Ráadásul kap egy gyönyörű ruhát, amelyben olyan szép lehet, mint egy igazi hercegnő.

Ruhaköltemények kis hercegnőknek

Kínálatunkban a kis koszorúslányok – illetve szüleik – mindent megtalálnak, amire egy ilyen fontos feladathoz szükségük lesz. A Demetrios kollekciójában, a négy-tizenkét éves kislányoknak való koszorúslányruhák között fehér, ekrü vagy rózsaszín; tüll vagy szatén; egyszerűbb szabású vagy rózsákkal, fodrokkal díszített modellek is helyet kaptak. A kiegészítők sem maradhatnak el, hiszen egy hercegnőnek egy csillogó hajpánt vagy virágos hajdísz is dukál. Így amellett, hogy a kislányok biztosan élvezik majd, hogy ilyen szépen felöltözhetnek, a szülő abban is biztos lehet, hogy a csemete nem zavarja majd meg a szertartást. Hiszen azt még ő is tudja, hogy a hercegnőknek nem illik rosszalkodniuk.

 

FELTÖLTÉS ALATT!